Előzmények: Pannonius hamar ikonná vált a nemesi öntudattól fűtött elitnek, akik főleg Mátyás halála után a Jagellókkal, majd a törökökkel szemben kezdtek magukra a nemzet megtestesítőjeként tekinteni. Ennek egyik eleme volt, hogy a latin helyett a magyart kezdték alkalmazni. Ők az ország három részre szakadásával új helyzetbe kerültek, folymatos harcokra kényszerültek, ugyanakkor a korabeli divat szerint élvhajhász életet is éltek, amibe beletartozott az irodalom művelése is. Ilyen volt Balassi Bálint (1554-1594) is, akinek családja és ő maga is kegyvesztett lett a bécsi udvarnál vélt és valós ügyek miatt, ezért nem számíthatott sem főúri életre, sem magasabb katonai rangra. De enélkül is hasonló sora lett volna valószínűleg, mert folyamatosan botrányokba keveredett szerelmi és birtokvitái miatt; végül a törökök elleni háborúban kapott halálos sérülést 1594-ben.
Cselekmény/téma: A vers egy óda, így nincs "cselekménye", csupán leírja a vitézi élet szépségeit és nehézségeit, majd sok sikert kíván.
Tartalom: Költői kérdéssel indulunk, hogy mi lehet királyabb a harcosi létformánál, ezt követően igyekszik alátámasztani pozitív dolgokkal: szép természet, jókedv, szexi külső, emberkedés. Az utolsó előtti két versszakban azonban a nehézségeire koncentrál, ezért jön jogosan a végén az imádság értük. De nem akarok most belemenni a költői képekbe, mert számomra nem voltak annyira jelentősek.
Forma: A lényeg nem ez, hanem a formai kivitelezés, amit Balassi igyekezett kimaxolni. Verseskötetben gondolkodott, amit eleve három nagyobb szakaszra akart volna bontani (vallás - szerelem - harc), ehhez találta ki az ún. Balassi-strófát, ami 3 nagyobb egységet bont 3 versszakra, amelyek 3 sorosak, a sorok pedig 3 részre bomlanak a hármas belső rímek és a szótagok száma révén. Ennek megfelelően tagolódik a tartalom is, ezért a legfontosabb verrszak a középső. A korabeli szokásoknak megfelelően - ahogy a vers is jelzi - dalnak készült, a Csak búbánat dallamára kellene előadni.
Élmény: A vers nekem alapvetően "lírai" műfaj, olyan sorokat szeretnék olvasni, ami odabasz, mint a Júlia szép leányban. Persze tudom, hogy előbb-utóbb eljutok a formai szempontok értékeléséhez is, de egyelőre nem fogott meg ez a vers.
Érdekességek:
- A vers valódi címe latin, magyarul "a végek dicsérete", csak az alcím az "Egy katonaének" - A "vitéz" kifejezés ekkoriban csak a szabadon munkát vállaló, végvári harcosokra vonatkozott, normális katonákra nem. - Ez a verse az egyetlen, tisztán vitézi életről szóló darabja.
Előzmények: A korábban taglalt középkori irodalomnak végül az tett be, hogy az olasz városi polgárság a 14. századra megerősödött, és ők még világiasabbak voltak, ráadásul reneszánszát élte az ókori műveltség - ez volt a reneszánsz. Magyarországra az ott tanuló diákok révén jött be a divat a 15. század második felében, de mivel nálunk nem voltak gazdag polgárok, a nemesség töltötte be e szerepet. Ilyen Olaszországban tanuló nemes volt Janus Pannonius (1434-1472), aki diáktársai közül is kitűnt tehetségével, így Európa-szerte ismertnek számított. Fiatalkori, olasz versei pozitívak, magyarországi versei már megtörtek, hiszen itt össze sem volt hasonlítható a kulturális élet a pezsgő olasszal (Mátyás híres reneszánsz udvara csak Pannonius halála után jött létre). Ő az első név szerint ismert költőnk.
Cselekmény: A költő büszkélkedik, hogy általa immár vannak jó magyarországi versek is és ezzel felkerül a hely a térképre.
Téma: Elég nyílt, de a kontextust is figyelembe kell venni: ez már a költői öntudat megnyilvánulása. Költőnek tartja magát, a költészetet fontosnak tartja, a költészetért ír, ráadásul gyakran magáról, saját gondolatairól.
Tartalom: A műfaj epigramma, ami eredetileg görög sírfelirat volt, itt már csattanós vers, ami egy felvezetőből és egy ezzel ellentétes utótaggal zárul. Ennek megfelelően az első sor magasztalja az olaszok kutúrát, a második már megemlíti, hogy kezd Magyarország is felnőni melléjük, mert a harmadik sorban kiderül, hogy a költő az ország szülötte, így pedig a negyedik sor szerint neki köszönhető e felemelkedés.
Forma: Formája az ókori görög disztichon, de ebbe nem vagyok hajlandó belemenni :D A lényeg, hogy időmértékes a verselés, azaz hosszú és rövid magánhangzók váltakoznak megszabott sorrendben. Belső rímek ugyan vannak, de ez a magyar fordítás érdeme, a latin eredetiben nincsenek. Pannonius ugyanis még latinul írt, a magyar csak később kezdett "csakazértis" módon terjedni. Érdekesség, hogy a "hazám" szót tudatosan az aranymetszetbe helyezi a költő, jelezve fontosságát.
Élmény: Hát ez nekem kissé száraz volt, egy gondolat volt benne, az se túl mély, formailag pedig nem volt annyira színes, hogy a laikus figyelmét felkeltse.
Érdekességek:
- Pannonius elmagyarosodottt horvát nemesi családból származott, anyja egyedül nevelte, így fordulhatott elő, hogy tehetős nagybátjya Olaszországba vitte tanulni. Itt rengeteg fiatalos, erotikus és gúnyos verset írt. Jó iskolájának köszönhetően azonnal magas rangban találta magát itthon, de amikor 1465-ben olaszországi követségre ment, valamit csúnyán elcseszhetett, mert többé feljebb már nem lépett. Így aztán részt vett a Mátyás elleni összeesküvésben és száműzték.
Előzmények: Az első magyar nyelvemlékünk a környei íjmarkolatlemez a 7. század végéről, de csak az egyház megjelenése és az államalapítás hozta magával a latin, egyházi irodalmat és az írás fontosságát. Az első latinbetűs magyar nyelvemlék a veszprémvölgyi oklevél a 10. század környékéről, az első összefüggő szöveg pedig a Halotti beszéd. A műveltség és az eretnek mozgalmak terjedésével az udvari irodalom mellett az egyháziba is befurakodott a világi költészet. Ennek példája az első fennmaradt versünk, az Ómagyar mária-siralom, amit egy olasz kódexbe illesztett bele egy magyar szerzetes, miután erősen szabadon értelmezve lefordította 12. századi latin eredetijéből. A kódexet az 1920-as években találták meg a belga Leuvenben, innen a neve: Leuveni kódex. Önállóan először 1929-ben közölték az Ómagyar olvasókönyvben.
Cselekmény: Egy anya siratja kínhalált halt fiát.
Téma: A vers elsősorban az anya fájdalmát közvetíti.
Tartalom: Ha egészen konkrét akarok lenni, versszakonként így néz ki: 1) fáj 2) hogy fiam elvesztettem 3) nem akarom ezt a fájdalmat 4) fáj a halálod 5) fáj a kínzásod 6) megkínoztak 7) nagyon fáj 8) inkább én haljak meg helyette 9) Simeon megjósolta ezt 10) bár meghalnék én is 11) fiam ártatlanul halt kínhalált 12) bár meghalnék én is. Bár nem mondják ki, nyilván Máriáról és Jézusról van szó a keresztrefeszítés után. A fájdalmat azzal hangsúlyozza ki, hogy Jézust pozitív jelzőkkel illeti (öröm, méz, édes), magát pedig szenvedőként; a pozitív jelzőkkel szembenáll a kínzás rút beállítása is (vér, ver, kínzás, üt... stb.), és újra és újra emlékeztet minket fájdalmára.
Forma: Formailag nem egységes, a versszakok 3, 4 majd 5 sorosak lesznek, a rímek hol stimmelnek, hol csak félrímek, a szótagszámok nem egyeznek. A hisztérikus fájdalmat a sok felkiáltás fejezi ki. A legismertebb része természetesen a legjobb, az alliteráló sorok ("világ világa, virágnak virága").
Élmény: Érzékletes és a lényeget átadja, szóval működik, de azért még nem jelent olyan magas esztétikai színvonalat, mint amit elvárok egy profi verstől. Persze ennek is inkább történeti jelentősége van, hsizen még mindig az egyik első fontos nyelvemlékünkről beszélünk.
Érdekességek:
- Azért is a fenti videóra esett a választásom, mert valószínűleg énekelve adták elő, és talán még drámák részeként is elszavalták.
Előzmények: Az első magyar nyelvemlékünk a környei íjmarkolatlemez a 7. század végéről, de ezen rovásírásos nyelvemlékekből kevés maradt fenn, nylván mert eleve kevés is volt belőlük. Az egyház megjelenése és az államalapítás hozta magával a latin, egyházi irodalmat és az írás fontosságát. Az első latinbetűs magyar nyelvemlék a veszprémvölgyi oklevél a 10. század környékéről, az első összefüggő szöveg pedig a Halotti beszéd. A legelső fennmaradt változatát Pray György találta meg a 18. század végén a róla elnevezett Pray-kódexben, ami a 12. században készült. Az egyház, avagy a latin irodalom szertartásokon találkozott a néppel, így adott, hogy az első magyar irodalmi példák is innen vannak.
Cselekmény: A temetésen a beszélő elmondja, hogy a bűnbeesés miatt létezik a halál, majd könyörgésbe kezd, hogy nézzék el a halott bűneit, hadd kerüljön a mennybe.
Téma: A pap arra akarja felhívni a figyelmet, hogy mind halandóak vagyunk, nincs benne több :)
Tartalom: Tulajdonképpen ezt fentebb leírtam, egyszerűen arról van szó, hogy a beszéd részben a pap a maga szavaival összefoglalja, miért halunk meg mi mind emberek (az eredendő bűn), majd a könyörgés részben már a bevett formulát követve imára szólít fel az elhunytért. Közvetlenül az egybegyűlteket szólítja meg (sőt, egyszer még vissza is kérdez), nem általánosságban beszél az elmúlásról, és hogy nyomatékosítsa a borzalmat, ellentétbe állítja az édennel. A könyörgés rész során is a rossz oldal rosszaságát állítja szembe a jó oldal nyugalmával a hatás kedvéért.
Forma: A nyelvészeti elemzésbe nem mennék bele, mert ez egy irodalmi poszt, pedig érdekes lenyomatát mutatja a majd' ezeréves magyar nyelvtannak. A szöveg ömleszetett, szerkezetileg csak beszédre és a könyörgésekre oszlik. Leghíresebb költői eszköze a figura etymologica ("halálnak halálával halsz"), de több sorában előfordul valamilyen ráerősítő jelzős szerkezet. Lusta vagyok, hogy kielemezzem mindet és hogy költői eszközök után kutakodjak benne :D
Élmény: Temetési beszédnek korrekt, hatásos, önmagában nyilván nem annyira katartikus, hogy az ember kedvencévé váljon.
Érdekességek:
- Kevés volt a pap még bőven ekkoriban, ezért sok volt közöttük a külföldi. A szöveget elemzők arra jutottak, hogy a kódexben fennmaradt példányt valószínűleg több külföldi jegyezte le, hogy a külföldi papok is magyarul tudjanak majd beszédet mondani a temetéseken.
