Meglepően nagy belülről ahhoz képest, hogy egy pláza egyik sarkába van zsúfolva, de azért nem áll túl sok teremből, hamar végigrohanható annak, aki nem szeret elidőzni. Fényképezni szabad, de csak vaku nélkül, hiszen az megzavarhatja az álatokat. Ezt sajnos nem mindenki vette figyelembe. Egyes helyeken lehet etetni is, illetve a legkirályabb terem bérelhető, de erről később.
Az első termek esőerdőket állítanak ki hüllőkkel, majmokkal, akik mindig cukik. De alapvetően akváriumos kiállításról van szó, de valljuk be, egy halológuson (mi ennek a rendes neve? :D) kívül a legtöbb hal nem sok mindenkit érdekel. Vannak azonban látványosabb példányok is, én pedig a monumentalitás megszállottjaként imádom a harcsánál nagyobbra nőtt egyedeket. A kiállítás/állatkert fő attrakciója az a medence, amit több szögből, több teremből is meg lehet csodálni. A legnagyobb felületű terem a bérelhető, itt le is lehet ülni. A legjobb terem kissé szűk, de pont ez a lényege: a nagy akvárium alatt sétálhatunk át úgy, hogy a fejünktől pár centire úsznak el cápák. Képzett búvárok akár merülhetnek is. Csütörtökönként látványos etetés van, bár ehhez most nem volt szerencsém, de biztos jól néz ki. Végül egy rájasimogató vár minket, de ez szerencse kérdése, hogy épp simizős kedvükben vannak-e az állatok.
Szerintem megéri elmenni, egy-két órára jó kikapcsolódás és nekünk szárazföldi patkányoknak feleljthetetlen élmény "testközelből" látni nagyobb tengeri élőlényeket.
Őszintén szólva nem érdekelt a kiállítás, elvonszoltak. Tudom hogy sokan szeretnek hullákat nézegetni (lásd a krimisorozatok sikerét), de engem ez nem hoz lázba, sőt...
Szóval a helyszín belül meglepően tágas ahhoz képest, amit kívülről várna az ember a szűk ajtón belépve a házakkal zsúfolt belváros közepén, de aki nem szeret nézelődni, az így is végigrohanhatja simán fél óra alatt. Nem számoltam, de kb. tíz terem lehet. Fényképezni nem szabad. A bejáratnál hangos idegenvezető gépet kapunk, de elég könnyű ellállítani, és egy idő után engem csak zavart, nem tudott túl sok infót hozzátenni ahhoz, amit amúgy is elolvashattunk magyarul és angolul.
A felvezető előjáték néhány képet és egy videót takar, majd egy párperces közös filmnézés következik, ahogy discoverys/natgeós/spektrumos bulvársággal mutatnak pár oszladozó hullát és nagyon hangsúlyozzák, hogy a kiállított példányok valódi holttestek. Köszi... Ezután jön a tényleges kiállítás. Gyerekkel voltam, nem sírta el magát vagy ilyesmi, szóval nem kell tőle félteni, engem talán jobban megterhelt. Egy idő után aztán hozzászokik az ember a látványhoz, szóval asszem tudnék boncmester lenni. Meglepetésemre volt a kijárat után egy VR-bemutató is (első kör ingyenes, a további 500 Ft), jó móka volt. Természetesen a szuvenírbolt sem maradhatott el.
Szóval mivel engem nem érdekel a téma, a kiállítás se hozott lázba, meg amúgy is inkább nyomasztott, mint izgatott. Ez csak lménybeszámoló, nem ajánló, döntse el mindenki maga, hogy megér-e neki ennyit.
Nem vagyok sem Urbanista, sem Városban, hogy rajongjak az építészetért, nem csodálkozok el egy szép lépcsőházon vagy egy rejtett zugon, nem szeretek kiülni egy padra. Ezért is jelent valamit, ha már nekem is bejön és rácsodálkozok valamire. Persze nehéz úgy észrevenni ezeket, ha nem mozdulok ki otthonról...
Már gondoltam rá, hogy megörökítem magamnak egy poszt formájában, és épp a minap jelent meg, hogy sajnos elbontják ezt az emlékművet, szóval itt az alkalom. A budapesti Kálvin térről van szó. A tér korábban vásártér volt, itt húzódott a városfal, amíg a 18. század végén el nem kezdték lebontani. Kálvin térre a 19. század második felében keresztelték át. (Az első kép - az egyik első magyar fénykép - épp a térről készült az 1840-es években.)
Mivel éppen 500 éve indult meg a reformáció Kálvin tanainak kihirdetésével, adott volt, hogy az emlékév keretében kezdjenek valamt a térrel. Ennek lett az eredménye posztom tárgya, a Kálvin téri köztéri installáció, amely egyszerű és nagyszerű: reformációhóz kapcsolódó idézeteket vésnek bele a térkövekbe. És ez sokkal jobb mint egy szobor vagy egy múzeum, mert egyrészt ismeretet ad, másrészt a lehető legkönnyebben elérhető módon.
Ha tehetném, mindenről hasonló koncepcióval emlékeznék meg. Például nem sok értelmét látom egy Cseh Tamás-szobornak, amikor ő zenészként volt ismert. Ellenben sokkal jobb megoldás hasonló esetekre a zenélő aszfalt. Sportolók mozdulatlan szobrai legalább ennyire értelmetlenek... stb. Szóval nem, nem érdemes kimenni a Kálvin térre és megnézni, mert nem látványos; de jobban és többet mesél róla, mint egy szobor.
...avagy utazzunk ingyen. Nem tervezem bejárni az egész világot, de ezennel elindítok egy utazós rovatot. Történt ugyanis, hogy a látókörömbe került Milánó és beleástam magam, hogyha oda kellene utaznom, akkor mi lenne az útitervem. A Google Térkép és a Street View segítségével pedig gyakorlatilag be tudom járni az egész várost sétálva, mintha valóban ott lennék. Mire átrágtam magam a város alapvető tudnivalóiról, már úgy éreztem, valóban eltöltöttem ott néhány napot. Az egyetlen dolog, ami talán nem adható virtuálisan valamennyire vissza, az a gasztronómia. A koncepcióm az, hogy próbáljuk megnézni a fő látványosságokat (avagy mi az, ami máshol nincs), miközben kicsit megpróbáljuk felvenni a helyiek életmódját. Persze mindenkor fenntartom, hogy ez az ÉN, saját magamra szabott útitervem. Induljunk tehát Milánóba:
Először is: mit kell tudni Milánóról? Az i. e. 4. században alapították, a Római Birodalom egy szakaszában már fővárosként is működött. Később a longobárdok foglalták el, innen a térség neve (Lombardia). A város neve egyébként szentélyt jelent, mivel egykor vallási központként szolgált kelta törzseknek. Kedvező fekvése miatt gazdag városállammá vált, neves uralkodó családjai voltak a Viscontik és a Sforzák a 13-16. században. Később spanyol, majd Habsburg fennhatóság alá került. Olaszország és az EU egyik legnagyobb és leggazdagabb városa, fontos ipari, pénzügyi, turisztikai, képzőművészeti, egyetemi, zenei, gasztronómiai, sport- és divatközpont, egyszóval majdnem mindenben az élen jár.
Az első pont az utazás. De mielőtt elindulnánk, hangolódjunk rá a városra: két nagy filmklasszikust forgattak itt, a Rocco és fivéreit, valamint Az éjszakát. Operaházának köszönhetően több neves operát is itt mutattak be, de inkább hallgassunk zenét született milánóitól, Sammartinitől. De a város felfedezése közben hallgathatunk Verdi- és Puccini-operákat is. Vegyük Budapestet a kiindulási pontnak, ebben az esetben szárazföldön 10-15 óra az út, ami nem túl barátságos, szóval válasszuk inkább a repülőt, ami már csak másfél óra. A legolcsóbban busszal juthatunk be alig egy óra alatt a központi pályaudvarra kevesebb mint tíz euróért. A városban eltöltött időtől függően leggazdaságosabban akkor jövünk ki, ha napi (€4,50), kétnapi jegyet (€8,25) vagy heti bérletet veszünk (€11,30). Személy szerint úgy látom, a távolságok nem olyan nagyok a főbb látnivalók között, ezért gyalogolnék inkább. De ha valaki egy napra megy, akkor érdemesebb napijegyet venni.
Tegyük fel, hogy reggel van, egy olasz pedig olaszos reggelivel kezdi a napját, ami kávéféleség és péksütemény, azaz legyen egy kappucsínó vagy eszpresszó a kétszersült, cornetto (töltött kifli) vagy tramezzino (háromszög szendvics) mellé. Az ajánlások szerint a három legjobb reggelizőhely a Pave, a Sissi és a Marotin, és mivel ezek közül a Pave van a legközelebb, én odamennék ezen az úton (15 perc séta). Reggeli után irány első úticélom, a Santa Maria delle Grazie, amit értelmesebb emberek bizonyára metrón tennének meg, de én ragaszkodom ahhoz a háromszász forinthoz, amit ezzel megspórolok és inkább gyalog megyek :D. Kb. 45 perces sétáról van szó ezen az útvonalon, viszont így útbaejtjük az engem hidegen hagyó, de a turisták kedvenc célpontjainak számító Brera-képtárat és a Sforza-várat legalább egy-két szelfi erejéig. Na de mit tud a Santa Maria delle Grazie? Maga a hely nem csigáz fel különösebben, viszont benne található a világ egyik leghíresebb festménye, Az utolsó vacsora, ami Milánó legfőbb látványossága. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy érdekel, de kihagyhatatlan látványról van szó, a Világörökség része, már csak presztízsből is oda kell menni :D (vagy ha másért nem, a Viridiana miatt). Fontos tudni, hogy előre kell időpontot kérni itt, az ára €12. Ha mondjuk 8-kor kezdtük a napot a központi pályaudvaron, akkor kb. 10-re végzünk is a falfestménnyel, induljunk tovább. Eddig kb. a repjegyet leszámítva €25-30-t fizettünk.
Szűk félórás séta után eljuthatunk a Navigliohóz, ami Milánó középkori csatornarendszerének fennmaradt része. Egykor hajózásra, ma már csak öntözésre használják, de turistáknak még végighajózható €12-ért, ami némi Velence-fílinget adhat a régi épületek között. Éjszaka bulinegyeddé alakul, ezt most kihagyjuk. Vannak kétségeim affelől, hogy ez jó buli lenne, valaki majd írja meg. Nem tudom meddig tart a hajóút, de az itthoni BKK-hajókkal számolva szerintem vehetjük egy órának. Kb. dél van és €40-45-nál tartunk.
Most már érdemes nekilátni egy olasz ebédnek. Milánónak nem a nemzetközileg ismert olaszos konyhája van, azaz itt nem pizzát, meg tonhalas tésztát esznek az emberek, hanem nehezebb ételeket. Borjúhúsos egytálételek, rizottók alkotják a konyha javát, amiket nem sorolok fel mind, itt és itt utánuk olvashattok. De szeretném külön megemlíteni a gorgonzolát, mint ismertebb eredetvédett milánó-környéki sajtot, illetve a panettonét, ami egy karácsonyi kalácsféle. Természetesen inni is valami olaszosat illik, pl. az itthon is kapható chinottot. Blogok helyett most inkább a Michelinre hagyatkozok, ezek alapján jó áron az alábbi, közelben található éttermeket vehetjük számításba: Al Pont de Ferr, ESCO, Trattoria Madonnina. Elvileg ezek megúszhatóak €20-ból, bár a menüket látva kétlem... Ez utóbbit választom, szűk 15 perc séta - azaz most vagyunk úgy 13 óra körül, €65 után. Haladjunk tovább, vár ránk ugyanis Az utolsó vacsora után Milánó másik legfontosabb látványossága, a milánói dóm. Fél óra séta, a város szívében van, így közben elhaladhatunk egy csomó fontos épület mellett, mint amilyen az ókori római oszlopokat felvonultató San Lorenzo. A dóm képen is elég durva, élőben még impozánsabb lehet. Állítólag azt sem szabad kihagyni a szép városképért, hogy felmenjünk a tetejére. Ez biztosan igénybe vesz egy órát, legyen 14:30.
Közvetlenül a dóm mellett van a Galleria Vittorio Emanuele II, ami nem csupán egy jól kinéző épület, de tele van a milánói székhelyű divatmárkák üzleteivel, mint amilyen a Gucci vagy a Prada. Ez volt a legelső bevásárlóközpont és itt található a világ első és eddig egyetlen hétcsillagos szállodája, ahol éjszakánként potom €400-ért bérelhetünk szobát... Nézegessünk kirakatokat és ha már itt vagyunk, lényegüljünk olasszá a merienda segítségével, ami az olaszok uzsonnaideje. Ilyenkor édeset illik enni, pl. gelatoval vagy granitával (szorbetféleség). Ehhez keressük fel valamelyik menő, történelmi kávéházat, mint a Biffi, a Cova vagy a Zucca (nem mellékelek útvonalat, ott vannak a közvetlen közelben). Már nem fontos, hány óra van, hullafáradtak vagyunk. Menjünk haza a szállásunkra bejelentkezni, ha még nem tettük meg és pihenjünk kicsit rá az estére. (Szállást nem keresek, hiszen van aki kanapészörföl ingyen, van aki hostelben, van aki hotelben szeret megszállni, hogy az AirB'n'B-ről ne is beszéljünk). Kb. €75-nál járhatunk.
A kultúrával eltöltött napot mi mással koronázhatnánk meg, mint Milánó harmadik legjellegzetesebb helyszínével: a Scala operaházzal. A hamarosan műsorra kerülő Nabucco jegyárai €35 és €300 között mozognak, szóval az olcsóbb jegyek még vállalhatóak. Előtte azért még vacsorázzunk meg a már korábban ajánlott ételeket fogyasztva valamelyik Michelin-ajánlotta, olcsóbb helyen, azaz az estét egy kb. €60-s kiadással zárjuk, így ezen a napon €125 - €150-t költöttünk és lejártuk a lábunkat.
A második napot a popkultúrának szentelem, kötetlenül. Járkáljunk a belvárosban szabadon, együnk pizzát pizzával, nézzünk korbe helyi szupermarketekben, hogy miben térnek el magyar társaiktól. Üljünk fel az 1-es villamosra, amely állítólag elég jól körbejárja a főbb épületeket vagy pattanjunk fel egy hop on, hop off buszra. Hadd soroljam ide azokat a helyeket, amelyek látogatottak, de nekem nem volt kedvem hozzájuk:
Egy dologban azonban hazudtam. Valójában nem Az utolsó vacsora, nem a dóm, nem a Scala a város legfontosabb látnivalója. Ha beírjátoka keresőbe, hogy "milan", még csak nem is a város lesz az első találat. Hanem az AC Milan labdarúgócsapata. A világ egyik legsikeresebbjének kár lenne kihagyni egy meccsét, hiszen már az is nagy élmény lehet, ha az ember bemegy egy nyolcvanezres stadionba. A jegyárak €20 és €140 között mozognak,szóval ha a második napon kifejezetten visszafogottan költekeztünk, a szállást és a repjegyet nem számolva akkor is €200 jött ki nekem erre a két napra...
