Nem vagyok sem Urbanista, sem Városban, hogy rajongjak az építészetért, nem csodálkozok el egy szép lépcsőházon vagy egy rejtett zugon, nem szeretek kiülni egy padra. Ezért is jelent valamit, ha már nekem is bejön és rácsodálkozok valamire. Persze nehéz úgy észrevenni ezeket, ha nem mozdulok ki otthonról...

Már gondoltam rá, hogy megörökítem magamnak egy poszt formájában, és épp a minap jelent meg, hogy sajnos elbontják ezt az emlékművet, szóval itt az alkalom. A budapesti Kálvin térről van szó. A tér korábban vásártér volt, itt húzódott a városfal, amíg a 18. század végén el nem kezdték lebontani. Kálvin térre a 19. század második felében keresztelték át. (Az első kép - az egyik első magyar fénykép - épp a térről készült az 1840-es években.)

Mivel éppen 500 éve indult meg a reformáció Kálvin tanainak kihirdetésével, adott volt, hogy az emlékév keretében kezdjenek valamt a térrel. Ennek lett az eredménye posztom tárgya, a Kálvin téri köztéri installáció,  amely egyszerű és nagyszerű: reformációhóz kapcsolódó idézeteket vésnek bele a térkövekbe. És ez sokkal jobb mint egy szobor vagy egy múzeum, mert egyrészt ismeretet ad, másrészt a lehető legkönnyebben elérhető módon.

Ha tehetném, mindenről hasonló koncepcióval emlékeznék meg. Például nem sok értelmét látom egy Cseh Tamás-szobornak, amikor ő zenészként volt ismert. Ellenben sokkal jobb megoldás hasonló esetekre a zenélő aszfalt. Sportolók mozdulatlan szobrai legalább ennyire értelmetlenek... stb. Szóval nem, nem érdemes kimenni a Kálvin térre és megnézni, mert nem látványos; de jobban és többet mesél róla, mint egy szobor.