Előzmények: Ősköltészetről kb. a 13. századig beszélhetünk, mire nagyjából teljesen felolvadt a középkori irodalomban. A vallási vezetőkhöz fűződik, szájhagyomány útján maradtak meg folyton változgatva. A balladák  a 13-15. században kristálysodtak ki mint műfaj, itt franciák révén terjedt el a 16. században. A 19. századtól próbálták meg őket összegyűjteni, az első jelentős gyűjtés Kriza János 1863-as Vadrózsák c. könyve.

A ballada énekelt strófákban előadott rövid, tömör történet, többnyire egyetlen fő jelenetre koncentrálva, amely emberi összeütközéseket ad elő, a szereplőket lélektani helyzetekben, drámai jelenetekben ábrázolja, lehetőleg párbeszédekkel és monológokkal.

Cselekmény: Júlia kimegy virágot szedni, amikor megjelenik neki egy bárány, azt jövendölve, hogy magával viszi a mennyországba, mert hiány van szűzekből...

Téma: A mai olvasó számára félreérthető, hiszen a korabeli jelképek felett már átsiklunk. Júlia valójában apácának készül és elbúcsúzik anyjától.

Tartalom: Ezúttal is megfigyelhetőek a pogány jelképek továbbélései, ezúttal a bárányban, ami a Csodaszarvasra hajaz, de jelentésében már elkeresztényesedett, ahogy a többi jelkép is elsősorban keresztényi. A ballada első szakasza elbeszélő jellegű, a második gyakorlatilag az első megismétlése, de itt elbeszélőt váltunk és Júlia mesél, személyesebbé téve az átélteket. Végül az anya búcsúzik egy gyönyörű hasonlattal leírva gyermeke jelentőségét.

Forma: Itt már komolyabb rímek és ritmus van, elvégre ez egy zenés műfaj. Sok az ismétlés, amely erősíti, ritmizálja az elhangzottakat

Élmény: A balladai tragédiák mindig jól működtek bennem, ez is hatott azonnal, a fentebb említett anyai búcsú pedig kedvet hozott ahhoz is, hogy akár kívülről megtanuljam legalább azt a részletet.