Artes Liberales


Halotti beszéd és könyörgés

2019. május 25. 18:39 - Liberális Artúr

Előzmények: Az első magyar nyelvemlékünk a környei íjmarkolatlemez a 7. század végéről, de ezen rovásírásos nyelvemlékekből kevés maradt fenn, nylván mert eleve kevés is volt belőlük. Az egyház megjelenése és az államalapítás hozta magával a latin, egyházi irodalmat és az írás fontosságát. Az első latinbetűs magyar nyelvemlék a veszprémvölgyi oklevél a 10. század környékéről, az első összefüggő szöveg pedig a Halotti beszéd. A legelső fennmaradt változatát Pray György találta meg a 18. század végén a róla elnevezett Pray-kódexben, ami a 12. században készült. Az egyház, avagy a latin irodalom szertartásokon találkozott a néppel, így adott, hogy az első magyar irodalmi példák is innen vannak.

Cselekmény: A temetésen a beszélő elmondja, hogy a bűnbeesés miatt létezik a halál, majd könyörgésbe kezd, hogy nézzék el a halott bűneit, hadd kerüljön a mennybe.

Téma: A pap arra akarja felhívni a figyelmet, hogy mind halandóak vagyunk, nincs benne több :)

Tartalom: Tulajdonképpen ezt fentebb leírtam, egyszerűen arról van szó, hogy a beszéd részben a pap a maga szavaival összefoglalja, miért halunk meg mi mind emberek (az eredendő bűn), majd a könyörgés részben már a bevett formulát követve imára szólít fel az elhunytért. Közvetlenül az egybegyűlteket szólítja meg (sőt, egyszer még vissza is kérdez), nem általánosságban beszél az elmúlásról, és hogy nyomatékosítsa a borzalmat, ellentétbe állítja az édennel. A könyörgés rész során is a rossz oldal rosszaságát állítja szembe a jó oldal nyugalmával a hatás kedvéért.

Forma: A nyelvészeti elemzésbe nem mennék bele, mert ez egy irodalmi poszt, pedig érdekes lenyomatát mutatja a majd' ezeréves magyar nyelvtannak. A szöveg ömleszetett, szerkezetileg csak beszédre és a könyörgésekre oszlik. Leghíresebb költői eszköze a figura etymologica ("halálnak halálával halsz"), de több sorában előfordul valamilyen ráerősítő jelzős szerkezet. Lusta vagyok, hogy kielemezzem mindet és hogy költői eszközök után kutakodjak benne :D

Élmény: Temetési beszédnek korrekt, hatásos, önmagában nyilván nem annyira katartikus, hogy az ember kedvencévé váljon.

Érdekességek:

- Kevés volt a pap még bőven ekkoriban, ezért sok volt közöttük a külföldi. A szöveget elemzők arra jutottak, hogy a kódexben fennmaradt példányt valószínűleg több külföldi jegyezte le, hogy a külföldi papok is magyarul tudjanak majd beszédet mondani a temetéseken.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása