Ez hosszú lesz, készítsetek elő rágcsát... ;) Volt szerencsém megnézni a Bánk bán operát, és sok gondolat merült közben fel bennem. Elnézést előre ha triviális dolgokat vagy butaságot írok, de viszonylag szűz vagyok ezen a téren - ugyanakkor emiatt talán tisztábban látok dolgokat.

A helyszínről

Az Operaházat 2018-ig tavaszáig korszerűsítik, ezért előadásait szétszórták, így került az opera az Erkel Színházba, amit szintén nemrég nyitottak újra 2013-ban felújítás után. Természetesen nem közelíti meg az Operaház belsejét, de teljesen rendben van, funkcionális. A szünetben meglepetésként ért, hogy sor kígyózik a női vécé előtt, de kellemes csalódás volt, hogy odafigyelnek az emberekre és kiírták, hogy az emeleten is van wc, nem kell sorba állni. Tudom ez apróság, de ez jelzi hogy törődnek a munkájukkal. A negatívum, hogy a székek nem voltak a legkényelmesebbek, és nem emelkedtek elég meredeken, így végig összehúzódva ültem, hogy lásson a mögöttem ülő is valamit, noha így az előttem lévő fej takarta ki a fél színpadot.

A nézőkről

Elsősorban idős nénikből áll, ami persze nem baj, csak megállapítottam. Kicsit mindig félek, hogy alul- vagy túlöltözök, de elégedett lehettem magammal a farmer + ing kombóval, sőt, voltak kaik kifejezetten prolisan öltöztek. Ami a legnagyobb bajom volt, hogy a nézők nem tudják hogyan kell viselkedni operában. Na de milyen jogon mondom ezt én, akinek életében ez volt csupán a második opera? Igaz, igaz. Viszont így is feltűnt, hogy nem tudják mikor tapsoljanak.Gyerekkoromból emlékszem, amikor még rendszersen hordtak minket tök feleslegesen hangversenyekre, hogy egyszer egy zenész vagy karmester talán kiállt elénk, hogy ne tapsoljunk mindig ha elhallgat a zene, mert még nem kell. Most is pontosan ez történt, hiába váltotta fel az általános iskolásokat nyugdíjasok tömege. Nem tudom, van-e erre etikett, de én legfeljebb az előadás végén tapsoltam volna, míg a nézőtérrel mindig felhangzott egy-egy bizonytalanul induló tapsvihar, ha elhallgatott a zene. Mondhatnánk, hogy a kiváló zenei élmény hatására törtek ki efféle lelkesedésben, de rosszindulatú leszek és nem feltételezem a közönség többségéről, hogy képesek különbséget tenni közepes és kiváló előadás között, elvégre akkor fújjogásnak és paradicsomdobálásnak is kéne lennie. Szerintem ez csak egy rosszul beidegződött szokás.

Az operáról, mint műfajról

Nem kedvelem. Nem lehet érteni mit énekelnek, ha viszont a feliratokat nézem, akkor nem látom mi történik a színpadon. Kevés a lehetőség a színészi játékra, koreográfiára, így maradnak a beállítások és a díszletek kifejezőeszköznek. Az járt a fejemben, hogy elavult. Nem maga a műfaj, hanem az előadásmód. A musicalekben, filmekben táncolnak, énekelnek, színészkednek, ezernyi eszközzel segítik az előadást, élvezhetőbbé teszik. És a moziban ehetsz-ihatsz közben. Otthon megállíthatod az előadást ha ki kell menni pisilni vagy meg akarsz nézni valamit a neten közben.

Vidnyánszkyról

Ez csúnya rágalom lesz tőlem, de nem tehetek róla. Nem ÉN tehetek róla. A rendezőről közismert a kormányhoz való kötődése, így a darab egyes idegellenes-nemzeti sorai hiába értendőek a 19. század politikai kontextusában, nem tudtam nem arra gondolni, hogy mindjárt jön egy kivetített Soros-arc vagy egy kis migránsozás. Semmi ilyen nem volt a darabban, így részemről ez tényleg csak rosszindulatú megjegyzés, de a közbeszéd egyszerűen annyira szélsőségessé vált, hogy nem tudtam nem erre gondolni.

A Bánk bánról, mint műről

Borzasztóan elavult. Amikor Vidnyánszky átvette a Nemzeti Színházat Alfölditől, emlékszem egy interjújára, aminek az volt a lényege, hogy nem kell mindent modernizálni, a Nemzeti feladata a klasszikusok klasszikus előadása, és ezzel tulajdonképen egyet is értek. Nem tudom, hogy ez az opera gyengesége-e (a drámával emlékeim szerint nem volt bajom annak idején, de lehet hogy mai fejjel másképp látnám) vagy csak én változtam, de a 19. századi felfogása, erkölcse nagyon zavart, életidegenné, távolivá, érthetetlenné tette.

Az operaénekesekről

Hát ehhez nincs fülem, de az érezhető volt, hogy az idősebbek hangja gyeggébb, míg mondjuk a Melindát alakítő énekesnek brutál erős hangja volt, leénekelt mindenkit a színpadról. Nem tudom mennyire szentségtörés a hangosítás, de nem ártott volna a hátsó sorokba, ahol én is ültem. És ha már dicsértem Melinda hangját, hadd rúgjak bele egy aljasat is: valami csodaszép virágszálnak képzelné el az ember, ha már minden konfliktusnak a mozgatórugója, de sajnos nem volt az.

Az előadásról

Hogy végre a lényegre térjek :) Az enyémnél természetesen vannak jobb és szakértő írások pl. itt. Röviden a sztori: A király külföldön van, német felesége folyton bulizik, tojik az ország gondjaira, sőt, mivel öccse ráizgult a király helyettesének feleségére, udvarába hozatja a nőt, míg a férjet, Bánkot országjáró útra küldi, hogy ne lábatlankodjon. A feleség azonban hű marad, a csábító csak úgy tudja megdugni, ha előtte beginázza. Bánk eközben megtapasztalja az ország bajait, és amikor kiderül a nemi erőszak, dühében megöli a királynét.

Emlékeim szerint inkább Bánk belső "szakmai" vívódásáról szólt a darab semmint magánéletéről (hűség a királynak vagy az országnak), de itt a szerelmi részre koncentráltak. Az opera három felvonásos, de csak egy szünet volt. Az első monumentálisabb volt a számosabb szereplőnek köszönhetően, jobban lekötötte a figyelmet a pörgősebb zene és a cselekmény. A második rész jóval lassabb és egyáltalán nem kötött már le pediga maga módján az is erős és megható. De nem voltam ezzel egyedül a közönség is erősen fészkelődött a második rész alatt (ezt részben betudhatjuk a kényelmetlen székeknek is).

A színpadkép jellemzően két részre volt osztva, gyakran párhuzamosan két cselekmény zajlott, de nehezen volt követhető, hiszen a fél színpadot nem láttam, illetve figyelni kellett a szövegre is. A németek és magyarok közti ellentét a jelmezben és a színpadi elhelyezésben is megmutatkozott. Néha kijöttek a színpad előterébe is az énekesek, de annyira azért nem, hogy interaktívabbá, testközelibbé váljon az élmény. A legjobb húzás persze a Csodaszarvas jelképes feltálalása volt a németek vacsoráján, nem véletlenül promózzák ezzel. És egy jó tanács: ne világítsatok a néző szemébe...

A zenészek szerep hálátlan a zenekari árokban, pedig szívesen figyeltem volna őket. Viszont jó alkalom volt élesben is hallgatni a komolyzenét, hiszen már jó néhány hónapja tanulmányozom. Nem tartok még ugyan a romantikus korszaknál, de szembeötlő volt, hogy mennyire egyszerű a zene a barokk komplexitásához képest. Viszont tény, hogy szinte filmzeneszerűen kifejező volt, de inkább csak kísérőzenének éreztem néhány kivételtől eltekintve. Sajnos a leghíresebb rész, a Hazám, hazám teljesen súlytalan lett, mivel a szünet utáni első dalként jött, és a közönség még épp csak kezdett elcsendesedni.

Szóval összességében nem jött be az élmény, és erről nem az előadók vagy a rendező tehetnek, ők korrekten elvégezték a dolguk, hanem az opera maga. Elavultnak érzem a műfajt és az előadásmódot, nem tetszett a történet és a zene sem.

Előzetes: