Provokatív poszt. Az egyik dolog, amivel a legkönnyebben ki lehet hozni a sodromból, az az álnosztalgikus hamis tévképzet, hogy régen minden jobb volt. Ezek a mai fiatalok. Bezzeg az én időmben. Mostanában talán régebbi YouTube-számok alatt lehet legkönnyebben kiszúrni őket, akik szerint ekkor még igazi zenét csináltak, nem úgy mint ma. Ők azok, akik most még nem sejtik, de 10-20 év múlva hasonló kommenteket fognak olvasni azon számok alatt, amelyeket ők utáltak. És ők azok, akik észre se veszik koruk jó zenéit. Vagy megemlíthetnénk a 9GAG gyerekkorukat visszasíró felhasznlót, vagy ugyanezt fészbukon, ahol azon keseregnek, hogy régen még a szabadban játszottunk. Ezek az emberek elsősorban azt az alapvető lényeget nem realizálják, hogy mégha igazuk is van, a világ folyamatosan változik, ők pedig csúnyán beleragadtak abba a korba, ami szocializálta őket (és helybe, de az egy másik téma). Én is, de legalább tisztában vagyok vele :)

Hasonszőrű kijelentés, hogy olvassunk, ahelyett, hogy mobilozunk, az olvasás jó, ettől leszel okos... stb. Először is ott bukik a dolog, hogy telefonon is lehet olvasni. Másodszor ott a probléma, hogy nem mindegy, mit olvasunk. Mert olvashatom épp al-Gazáli értekezéseit telefonon, miközben valaki velem szemben csóválja a fejét, majd visszasüllyed a Fejős-regényébe. Tehát amit először szeretnék tisztázni, hogy nem feltélenül a médium a fontos, hanem a tartalom (igen, tudom hogy maga a médium is számít, és az olvasásnak sok előnye van mondjuk egy filmmel szemben, de most nem kell szőrszálhasogatni).

És most elegánsan tökön rúgom magam: a könyvet most mégis mint médiumot fogom "bántani". Nem arról van szó, hogy maga az irodalom elavult lenne és hogy ne lehetne vele újat, újszerűt létrehozni. Viszont a harmadik évezredben élünk, az írás pedig egy legalább nyolcezer éves kommunikációs csatorna. A 19. század vége óta már lehet hangot és mozgóképet is rögzíteni, a huszadik században így ugrott is egy jelentőset a zene és a képzőművészet, a kortárs művészek pedig igyekeztek újabb és újabb formákat kitalálni. Talán nincs igazam, de a huszadik század legfontosabb művészeti ágának a filmművészetet tartom, hiszen ez egyesíteni képes magában a hagyományos művészeti ágakat (zene - képzőművészet - irodalom) és plusz dimenziót adni nekik a mozgás segítségével.

Tehát tök jó, ha valaki olvas, de egy kicsit olyan, mintha latinul akarnánk tanulni. A kortárs művészet mindig igyekszik kihasználi az adott kor technológiai vívmányait, a kérdés csak az, hogy jelenleg mi az, ami pluszt képes nyújtani? Szirmai szerint pl. a videójátékok lehetnek ilyenek, amelyek az egyoldalú közlés helyett már interaktívak. Az is egyértelmű, hogy jelenleg az internet korát éljük, legalábbis innen 2018-ból így tűnik, aztán lehet hogy 200 évvel később majd egy véletlenül idetévedt régész hangosan fel fog röhögni, mert a nagy változásokat nem az internet okozta, hanem a műanyag elterjedése. Szóval az internet egy lépéssel még interaktívabbá tesz bármit.

De térjünk vissza a könyvekhez/olvasáshoz/irodalomhoz. Műveletlen tuskó lenne hát, aki nem olvas egy sor Dan Brownt sem, viszont sokat játszott a GTA V-tel? Relevánsabb műveltsége lesz annak, aki a Gilgames-eposzt olvassa, mint aki aktív részese a postinternetnek? Nem oda akarom kifuttatni a gondolatmenetemet, hogy az olvasás rossz, de bosszant és károsnak tartom azt a zsigeri reakciót, miszerint a könyv feltétlenül magasabb rendű művészeti-intellektuális tapasztalatot jelent. Ennek a felszínes gondolkodásnak a jelei a köztéri könyvespolcok, könyvautomaták. Nem baj, hogy vannak, de helyesebbnek tartanám, ha a klasszikus műveltséggel és művészeti formákkal szemben a kortárs kiemeltebb szerepet kapna.