2011-ben hosszú idő után külföldre merészkedtem - bár nem jártam messzebb, mint amennyire Budapest van a szülűvárosomtól. Nem vagyok nagy utazó, felnőttként nem is nagyon jártam sehol, szóval érdekes volt érett fejjel megélni az utat:
Szóval az úgy volt, hogy feleségem kényszerített: születésnapjára egy bécsi kiránduást szeretne. Én magam nem vágyok utazásokra, az ismeretlentől meg félek, ezért alaposan felkészültem az internet segítségével. Itt szeretném megjegyezni, hogy Google Maps nagyon jó barátunk... Autó híján gyorsan végigböngészve a tömegközlekedési kínálatot, az OrangeWays olcsóbban kijött, mint a VOLÁN vagy a MÁV, ráadásul mérföldekkel kulturáltabb körülmények között: az út során ingyen felszolgálnak valamilyen forró italt, sőt, zenét lehet hallgatni, vagy akár filmet is nézni. (Mondjuk a kávé nem egy élmény, a filmet meg max. az látja, aki kellő közelségben ül a monitorhoz.) Fapadosabb megoldás ennél már csak a telekocsi/stoppolás lenne, de ettől ódzkodom, sosem tudhatod, ki mellé ülsz be. Van vécé is, de a nagy dolgot nem szabad ott végezni, pedig nekem pont azt kellett :)
A határon néhány őrbódé állt, de kihaltnak tűnt, nem hiszen, hogy bárki is lenne még ott. A végállomás előtt a busz még megállt a schwecháti reptéren, szóval transzfernek is megteszi a járat, csak jól kell szervezni az időpontokat. Kb. 3 óra alatt Budapest belvárosából megérkeztünk Bécs belvárosába - metrómegállótól metrómegállóig. Ahogy azt előzetesen elterveztük, vettünk két napijegyet €12-ért, hogy egész nap korlátlanul használhassuk a tömegközlekedést. Az ember persze óhatatlanul is összehasonlítja a megszokott budapesti tömegközlekedéssel a bécsit, és mivel a blogokon mindig a hazait szidják, a nyugatabbra fekvőket meg dicsőítik, kíváncsian vártam, mi fogad. Először is: egész nap egyszer sem találkoztunk semmiféle ellenőrző rendszerrel. Se ellenőrök, se beléptetőkapu. Kíváncsi vagyok, hogy így hogyan tudják fenntartani a rendszert. Persze lehet, hogy vannak ellenőrök, csak szombat lévén kevesebben dolgoznak. A metrókocsik modernebbek voltak, de kényelmesebbek nem, a megállók pedig nagyon szürkék és egyhangúak a budapesti 1-es és 2-es vonalhoz képest. Vagy csak én vagyok elfogult :) Igazából a legnagyobb különbség az volt számomra, hogy az állomások szinte mindegyikén volt sushi, úgy mint nálunk látványpékség. A vécé itt "Opera vécé" volt, azaz végig opera zene szólt, ami beteges egy párosítás, de hát miért is ne.
Első megállónk természetesen a fő látványosság, a Világörökség része, a schönbrunni kastély volt. Március lévén nem a legjobb időpontban mentünk, de a kastélykert így is szép látványt nyújtott, hát még milyen lehet nyáron, amikor virágok lepik el a helyet. Az állatok megszokták az embert, még a mókusok is egészen közel merészkedtek. Az állatkert sajnos még zárva volt, pedig biztosan jó hely. A kastély belsejének megtekintése már nem ingyenes, és engem személy szerint nem is izgatott fel különösebben. Ráadásul pont felújítás alatt állt jópár terem. Összefoglalva, Schönbrunn egész napos elfoglaltságot biztosít a parkjával, múzeumával és állatkertjével. ha jól időzítünk, megnézhetünk egy klasszikus koncertet is este.
Mivel nem volt betervezve a múzeum megtekintése, ezért az eredeti programunkhoz képest csúszásban voltunk, így kihagytuk a másik fontos kastélyt, Belvedere-t, illetve az én igazi célpontomat, a néprajzi múzeumot. Visszametróztunk a belvárosba, hogy végigsétáljunk a város fő látványosságait felsorakoztató körúton. A Ringstraße első szakasza meglehetősen hajaz Budapestre (avagy Budapest hajaz Bécsre), századfordulós épületek mindenütt, a Duna-part viszont teljesen jellegtelen. Egy ponton befordultunk a belváros irányába, hogy megnézzük Mozart lakhelyét, ami nem is lehetne jelentéktelenebb lakóház. Viszont a sok szűk kis középkori sikátor a budai várnegyedhez hasonlóan jó középkori hangulatot varázsol. Az ember észre sem vesszi, és egyszer csak ott van a Stephansdomnál, ami valóban hatalmas és impozáns építmény. Be ugyan nem mentünk, de biztos hasonlóan lenyűgöző belülről is.
A belvárosban könnyen el lehet veszni a pesti belvároshoz hasonló kanyargós utcák tömkelegén, de szerencsére megtaláltuk a 17. századi Pestsaulét, amit az akkori nagy pestisjárvány emlékére emeltek. Ennél barokkabb egy szobor nem is lehetne, de hát éppen ezért volt szép. Visszakeveredtünk a körútra, és innetől orgia kezdődött, hatalmas és gyönyörű épületek a hofburgi komplexumtól a Votivkirchéig. Így utólag már tudom, hogy bármilyen drága is, érdemesebb lett volna felülni a barokkos lovaskocsira és azon körbejárni ezt a területet, mert lábon kihordani meglehetősen fárasztó. Persze akinek több ideje van, az megnézheti egytől-egyig kívűl-belül az épületeket. Még annyit szeretnék megjegyezni, hogy bár még nemkezdedődött ela turistaszezon, a belváros iszonyatosan forgalmas volt már akkor is.
Végezetül egy kis gasztro-élményre gyúrva meglátogattuk a Hotel Sacher kávézóját, mert mit ér Bécs bécsi szelet, Sacher és kávé nélkül? A bécsi szelet speciel kimaradt, de volt bécsi kávé, melange, Sacher és almáspite. A hely puccos volt, az élmény elmaradt, mert a gerbeaud-i árhoz képest nem volt kimagaslóan finom semmi. Sajnos későn jutott eszembe, hogy bemenjünk egy szupermarketbe, hogy megnézzünk min is élnek az osztrákok. Indulnunk kellett vissza, hogy indulási időre megérkezzünk a buszhoz. Előtte azért még gyorsan ráléptünk a Mariahilfer Straßéra, a bécsiek Váci utcájára, ami tulajdonképpen szintúgy elveszítette egyediségét, ha egyáltalán volt neki, hiszen a világ bármelyik városának bevásárlóutcáján lehettünk volna.
Ennyi fért bele 10 órába, három óra múlva hazaértünk, és itt még egy kis kitérő: az OrangeWays állomása az Üllői Úti stadionnál van, ami közlekedés szempontjából tulajdonképpen nem rossz, de éppen egy Fradi meccs sokadik szurkoló vs rohamrendőrök harcára értünk haza, így aztán a sofőr abszolút helyesen inkább nem állt meg, hanem tovább mnet a Stadionokig. Nekünk special ez még jól is jött, így hamarabb hazaértünk, de meg tudom érteni, hogy azok, akik vidékről jöttek, mennyire pánikba voltak esve, hogyan is jutnak most haza.